Copyright (C) 1985-2007 Massachusetts Institute of Technology. Minden jog fenntartva.
Ezen szoftvernek az Egyesült Államokból történő kiviteléhez szükség lehet az Egyesült Államok kormányának speciális engedélyére. Az exportot tervező személy vagy szervezet felelőssége ennek az engedélynek a beszerzése a kivitel előtt.
EZEN KORLÁTOZÁSON TÚLMENŐEN a szoftver és dokumentációjának bármilyen célra történő ingyenes használatára, másolására, módosítására és terjesztésére engedélyt adunk, feltéve, hogy a fenti szerzői jogra vonatkozó tájékoztatás minden másolaton megjelenik, és a támogató dokumentációban pedig szerepel a szerzői jogi tájékoztatás éppúgy, mint a felhasználói engedély, továbbá, hogy az M.I.T. nevét nem használják fel hirdetésekben és más, a termék terjesztéséhez kapcsolódó reklámtevékenységben kifejezett előzetes írásbeli engedély nélkül. Továbbá, amennyiben módosítja a szoftvert, jelölnie kell, hogy a módosított szoftverről van szó, és nem terjesztheti úgy, hogy összetéveszthető legyen az eredeti MIT szoftverrel. Az M.I.T. ugyanakkor nem garantálja a szoftver bárminemű célra való alkalmasságát. A szoftvert minden kifejezett vagy hallgatólagos garancia nélkül bocsátjuk rendelkezésre, úgy "ahogy van".
A SZOFTVERT MINDEN KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS GARANCIA NÉLKÜL "AHOGY VAN" BOCSÁTJUK RENDELKEZÉSRE, BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A FORGALMAZHATÓSÁG ÉS BIZONYOS CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁG HALLGATÓLAGOS GARANCIÁJÁT.
Copyright (C) 1998 FundsXpress, INC. Minden jog fenntartva.
Ezen szoftvernek az Egyesült Államokból történő kiviteléhez szükség lehet az Egyesült Államok kormányának speciális engedélyére. Az exportot tervező személy vagy szervezet felelőssége ennek az engedélynek a beszerzése a kivitel előtt.
EZEN KORLÁTOZÁSON TÚLMENŐEN a szoftver és dokumentációjának bármilyen célra történő ingyenes használatára, másolására, módosítására és terjesztésére engedélyt adunk feltéve, hogy a fenti szerzői jogra vonatkozó tájékoztatás minden másolaton megjelenik, és a támogató dokumentációban pedig szerepel a szerzői jogi tájékoztatás éppúgy, mint a felhasználói engedély, tovább, hogy a FundsXpress nevét nem használják fel hirdetésekben és más, a termék terjesztéséhez kapcsolódó reklámtevékenységben kifejezett előzetes írásbeli engedély nélkül. A FundsXpress ugyanakkor nem garantálja a szoftver bárminemű célra való alkalmasságát. A szoftvert minden kifejezett vagy hallgatólagos garancia nélkül bocsátjuk rendelkezésre, úgy "ahogy van".
A SZOFTVERT MINDEN KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS GARANCIA NÉLKÜL "AHOGY VAN" BOCSÁTJUK RENDELKEZÉSRE, BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A FORGALMAZHATÓSÁG ÉS BIZONYOS CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁG HALLGATÓLAGOS GARANCIÁJÁT.
Copyright 1993, 1995 OpenVision Technologies, Inc.
A szoftver és dokumentációjának bármilyen célra történő ingyenes használatára, másolására, módosítására, terjesztésére és eladására ezúton engedélyt adunk feltéve, hogy a fenti szerzői jogra vonatkozó tájékoztatás minden másolaton megjelenik, és a támogató dokumentációban pedig szerepel a szerzői jogi tájékoztatás éppúgy, mint a felhasználói engedély, továbbá, hogy az OpenVision nevét nem használják fel hirdetésekben és más, a termék terjesztéséhez kapcsolódó reklámtevékenységben kifejezett előzetes írásbeli engedély nélkül. Az OpenVision ugyanakkor nem garantálja a szoftver bárminemű célra való alkalmasságát. A szoftvert minden kifejezett vagy hallgatólagos garancia nélkül bocsátjuk rendelkezésre, úgy "ahogy van".
AZ OPENVISION ELHÁRÍT MAGÁTÓL MINDEN FELELŐSSÉGET ERRE A SZOFTVERRE VONATKOZÓAN, BELEÉRTVE A FORGALMAZHATÓSÁG ÉS ALKALMASSÁG HALLGATÓLAGOS GARANCIÁJÁT; AZ OPENVISION SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM FELELŐS SEMMILYEN KÜLÖNLEGES, KÖZVETETT VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM BÁRMI MÁS KÁRÉRT, AMELY A HASZNÁLHATÓSÁG, ADATOK VAGY NYERESÉG ELVESZTÉSÉBEN NYILVÁNUL MEG, AKÁR SZERZŐDÉSES CSELEKMÉNY, AKÁR HANYAGSÁG VAGY MÁS MAGÁNJOGI VÉTSÉG MIATT, AMELY ENNEK A SZOFTVERNEK A HASZNÁLATÁBÓL VAGY TELJESÍTMÉNYÉBŐL ADÓDIK.
Copyright 2000 Zero-Knowledge Systems, Inc.
A szoftver és dokumentációjának bármilyen célra történő ingyenes használatára, másolására, módosítására, terjesztésére és eladására ezúton engedélyt adunk feltéve, hogy a fenti szerzői jogra vonatkozó tájékoztatás minden másolaton megjelenik, és a támogató dokumentációban pedig szerepel a szerzői jogi tájékoztatás éppúgy, mint a felhasználói engedély, továbbá, hogy a Zero-Knowledge Systems, Inc. nevét nem használják föl hirdetésekben és más, a termék terjesztéséhez kapcsolódó reklámtevékenységben kifejezett előzetes írásbeli engedély nélkül. A Zero-Knowledge Systems, Inc. ugyanakkor nem garantálja a szoftver bárminemű célra való alkalmasságát. A szoftvert minden kifejezett vagy hallgatólagos garancia nélkül bocsátjuk rendelkezésre, úgy "ahogy van".
A ZERO-KNOWLEDGE SYSTEMS, INC. ELHÁRÍT MAGÁTÓL MINDEN FELELŐSSÉGET ERRE A SZOFTVERRE VONATKOZÓAN, BELEÉRTVE A FORGALMAZHATÓSÁG ÉS ALKALMASSÁG HALLGATÓLAGOS GARANCIÁJÁT; A ZERO-KNOWLEDGE SYSTEMS, INC. SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM FELELŐS SEMMILYEN KÜLÖNLEGES, KÖZVETETT VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM BÁRMI MÁS KÁRÉRT, AMELY A HASZNÁLHATÓSÁG, ADATOK VAGY NYERESÉG ELVESZTÉSÉBEN NYILVÁNUL MEG, AKÁR SZERZŐDÉSES CSELEKMÉNY, AKÁR HANYAGSÁG VAGY MÁS MAGÁNJOGI VÉTSÉG MIATT, AMELY ENNEK A SZOFTVERNEK A HASZNÁLATÁBÓL VAGY TELJESÍTMÉNYÉBŐL ADÓDIK.
Copyright (C) 2006 Red Hat, Inc.
Részleges szerzői jog, copyright (C) 2006 Massachusetts Technológiai Intézet. Minden jog fenntartva.
Továbbterjesztés és felhasználás eredeti és bináris formában, módosításokkal vagy azok nélkül engedélyezett a következő feltételek teljesülése esetén:
* A forráskód továbbterjesztése esetén meg kell tartani a fenti szerzői jogra vonatkozó megjegyzést, ezt a feltételjegyzéket és az alábbi felelősség-elhárítási nyilatkozatot.
* A bináris formában való továbbterjesztés esetén a terjesztett termékhez mellékelt dokumentációban és/vagy más anyagokban fel kell tüntetni a fenti szerzői jogra vonatkozó megjegyzést, ezt a feltételjegyzéket és az alábbi felelősség-elhárítási nyilatkozatot.
* Sem a Red Hat, Inc. neve, sem közreműködő partnereinek neve nem használható ezen szoftverből származó termékek népszerűsítésére és reklámozására kifejezett és előzetes írásbeli engedély nélkül.
A TERMÉKET A SZERZŐI JOG TULAJDONOSAI ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREIK ÚGY BOCSÁTJÁK RENDELKEZÉSRE "AHOGY VAN", ÉS ELHÁRÍTANAK MINDEN KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS GARANCIAVÁLLALÁST, BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A FORGALMAZHATÓSÁG ÉS AZ EGY BIZONYOS CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁG GARANCIÁJÁT. A SZERZŐI JOG TULAJDONOSAI ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREIK SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM FELELŐSEK SEMMILYEN KÖZVETLEN, KÖZVETETT, VÉLETLEN, SPECIÁLIS, PÉLDASZERŰ VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT (BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A HELYETTESÍTŐ ÁRU VAGY SZOLGÁLTATÁS BESZERZÉSÉT, A HASZNÁLHATÓSÁG, ADATOK VAGY NYERESÉG ELVESZTÉSÉT, ILLETVE AZ ÜZLETMENET MEGSZAKADÁSÁT) BÁRMILYEN OKFEJTÉSEN ALAPULÓ FELELŐSSÉG ALAPJÁN, AKÁR SZERZŐDÉSES, AKÁR KÖZVETLEN, AKÁR MAGÁNJOGI VÉTSÉG LEGYEN IS AZ (BELEÉRTVE A HANYAGSÁGBÓL VAGY MÁS HASONLÓ OKBÓL SZÁRMAZÓ KÁRT), AMELY BÁRMI MÓDON ENNEK A SZOFTVERNEK A HASZNÁLATÁBÓL ADÓDIK AKKOR IS, HA MINDEZEN KÁROK LEHETŐSÉGÉRE A HASZNÁLÓ FIGYELMÉT FELHÍVTÁK.
Copyright 1995, 1996, 2003, 2004 Sun Microsystems, Inc.
A szoftver és dokumentációjának bármilyen célra történő ingyenes használatára, másolására, módosítására, terjesztésére és eladására ezúton engedélyt adunk feltéve, hogy a fenti szerzői jogra vonatkozó tájékoztatás minden másolaton megjelenik, és a támogató dokumentációban pedig szerepel a szerzői jogi tájékoztatás éppúgy, mint a felhasználói engedély, továbbá, hogy az Sun Microsystems nevét nem használják fel hirdetésekben és más, a termék terjesztéséhez kapcsolódó reklámtevékenységben kifejezett előzetes írásbeli engedély nélkül. A Sun Microsystems ugyanakkor nem garantálja a szoftver bárminemű célra való alkalmasságát. A szoftvert minden kifejezett vagy hallgatólagos garancia nélkül bocsátjuk rendelkezésre, úgy "ahogy van".
A SUN MICROSYSTEMS ELHÁRÍT MAGÁTÓL MINDEN FELELŐSSÉGET ERRE A SZOFTVERRE VONATKOZÓAN, BELEÉRTVE A FORGALMAZHATÓSÁG ÉS ALKALMASSÁG HALLGATÓLAGOS GARANCIÁJÁT; A SUN MICROSYSTEMS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM FELELŐS SEMMILYEN KÜLÖNLEGES, KÖZVETETT VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM BÁRMI MÁS KÁRÉRT, AMELY A HASZNÁLHATÓSÁG, ADATOK VAGY NYERESÉG ELVESZTÉSÉBEN NYILVÁNUL MEG, AKÁR SZERZŐDÉSES CSELEKMÉNY, AKÁR HANYAGSÁG VAGY MÁS MAGÁNJOGI VÉTSÉG MIATT, AMELY ENNEK A SZOFTVERNEK A HASZNÁLATÁBÓL VAGY TELJESÍTMÉNYÉBŐL ADÓDIK.
COPYRIGHT (C) 2006-2007
A MICHIGANI EGYETEM IGAZGATÓTANÁCSA. MINDEN JOG FENNTARTVA.
Engedélyezzük a szoftver használatát, másolását, abból származó munkák létrehozását, valamint a szoftvernek és nevezett származékos munkáknak a terjesztését bármilyen célra, feltéve, hogy a Michigani Egyetem nevét nem használják fel hirdetésekben és más, a termék terjesztéséhez kapcsolódó reklámtevékenységben kifejezett előzetes írásbeli felhatalmazás nélkül. Ha a fenti szerzői jogra vonatkozó tájékoztatás vagy bármely más, a Michigani Egyetemre vonatkozó azonosítás szerepel e szoftver bármely részének másolatán, az alábbi felelősség-elhárítási nyilatkozatot is meg kell jeleníteni.
EZT A SZOFTVERT ÚGY BOCSÁTJUK RENDELKEZÉSRE, AHOGY VAN. A MICHIGANI EGYETEM NEM TANÚSÍTJA ANNAK BÁRMILYEN CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGÁT, TOVÁBBÁ NEM VÁLLAL ÉRTE SEMMINEMŰ, SEM KIFEJEZETT, SEM HALLGATÓLAGOS FELELŐSSÉGET, BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A FORGALMAZHATÓSÁG ÉS A BIZONYOS CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁG HALLGATÓLAGOS GARANCIÁJÁT. A MICHIGANI EGYETEM IGAZGATÓTANÁCSA NEM TEHETŐ FELELŐSSÉ SEMMILYEN KÁRÉRT, BELEÉRTVE A KÜLÖNLEGES, VÉLETLEN VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRT IS, SEMMILYEN JOGIGÉNY ALAPJÁN, AMELY A SZOFTVER HASZNÁLATÁBÓL VAGY AZZAL KAPCSOLATBAN KELETKEZIK, MÉG HA KORÁBBAN, VAGY E NYILATKOZAT UTÁN ÉRTESÜLT IS ILYETÉN KÁR ELŐFORDULÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉRŐL.
Copyright (C) 2002 Naval Research Laboratory (NRL/CCS)
Ezennel engedélyezzük e szoftver és dokumentációjának használatát, másolását, módosítását és terjesztését, feltéve, hogy mind a szerzői jogra vonatkozó tájékoztatás, mind jelen engedélyező nyilatkozat megjelenik a szoftver és származékainak, vagy módosított változatainak, illetve részeinek mindegyikén.
AZ NRL ENGEDÉLYEZI ENNEK A SZOFTVERNEK A SZABAD HASZNÁLATÁT ABBAN AZ ÁLLAPOTBAN, "AHOGY VAN", ÉS ELHÁRÍT MAGÁTÓL MINDENNEMŰ FELELŐSÉGET MINDAZOKÉRT AZ ESETLEGES KÁROKÉRT, AMELYEK ENNEK A SZOFTVERNEK A HASZNÁLATÁBÓL SZÁRMAZNAK.
Copyright (C) 1986 Gary S. Brown. Minden korlátozás nélkül, tetszés szerint használhatja ezt a programot, vagy a belőle kiemelt kódot és táblázatokat.
Copyright (C) 1994 CyberSAFE Corporation
Copyright (C) 1993 Open Computing Security Group